AZ ÉLET MOZGÁS

A fejlődés változás és tanulás is egyben. Ha újat akarsz, ha mást keresel, ha nem elég az, ami van: mozdulj meg! Néha nehéz, néha pedig akadályok állnak elénk, egyszerűen nem megy.

Ezt a helyet pont azért hoztuk létre, hogy utat vagy útmutatást és társakat találjon, akinek arra van szüksége. Hisszük, hogy az elmélyült figyelemmel végzett, tudatos mozgás képes helyreállítani a test, a tudat és a szív eredendő egységét.

Amikor éhezik a lélek, vagy csak többet akar - mert nem csak sejti, hanem tudja, hogy az ember több, mint az anyag, amelyből született - akkor mozdulni kell!











Tevékenységeink













Adományozás

A Shinbukan Egyesület közhasznú civil szervezetként működik. 2005-ös alakulása óta folyamatosan, magas szakmai színvonalon biztosít mozgási és fejlődési lehetőséget az érdeklődők számára. A szervezet oktatói feladatukat önkéntes alapon, társadalmi felelősség-vállalás gyanánt végzik. Kutatja és teszteli az Európában elérhető mozgásfejlesztő irányzatokat, illetve folyamatosan keresi ezek beemelésének lehetőségét a nevelés-oktatás, felnőttképzés egyes szintjeire.

A támogatásokat a szervezet által biztosított programok működtetési díjai mellett erre a kutató-fejlesztő munkára fordítjuk.
Támogathat minket közvetlen felajánlással, a bankszámlánkra történő utalással, vagy az
SZJA 1%-ának felajánlásával
.

Minden támogatást köszönünk!

Számlaszámunk
Magnet Bank 16200151-18576999-00000000

Adószámunk
18708064-1-13








Közhasznú információk

Shinbukan Egyesület
Nonprofit Közhasznú Szervezet

Alapítás: 2004




TISZTSÉGVISELŐINK


Hábermajer Gábor
elnök


Mihályi Patrícia
gazdasági felelős


Németh Zoltán
titkár




Nyilvántartási szám: 13-02-0004191 (korábban TE4191)
Székhely: 2045 Törökbálint Diófa u. 1.

Nyilvántartásba vétel: 2005.02.10.
Közhasznú szervezet: 2005.02.10.-től

Adószám: 18708064-1-13
Statisztikai számjel: 18708064 9319 521 13
Bank: Magnet Bank 16200151-18576999-00000000