Együtt Nő – reziliencia és együttműködés

A Shinbukan Egyesületet (SBK) 2005-ben azzal a céllal hoztuk létre, hogy a hagyományos japán harci művészet, a Budo értékeit megmutassa, terjessze, és ezek korszerű és jelenkori alkalmazását tanítsa. Az évek során a felnőtt tanulók szükségleteire reagálva a programunk fejlődött. Megőrizve a japán alapokat, mára 3 szakágban tanítunk komplex képesség- és személyiségfejlesztő eszközöket, életminőséget javító készségeket. A Budo mellé becsatlakozott az outdoor fejlesztés, illetve egy táncmeditációs irányzat, a Movement Medicine – röviden MM is. Az “Együtt NŐ” projektünk kizárólag e legutóbbi szakág fejlesztését célozta. Az elmúlt években az MM vált az egyesületünk legdinamikusabban fejlődő szakmai irányává, nem függetlenül a társadalom általános mentális és fizikai állapotától, amely egyre jobban aláhúzza a MovementMedicine mint csoportélményre építő, testtudatos irányzat által kínált gyakorlati ismeretek fontosságát. Ezt a vákuumot eddig is érzékeltük, de a COVID-19 és a nyomában kialakult helyzet sürgetőbbé tette, hogy reagáljunk rá mind a szervezet, mind a tanulók és az oktatás (módszertan, technikák, körülmények) szintjén.

Projektünkben tehát 3 célt tűztünk magunk elé:

1) szakmai fejlesztés a tanároknak és az asszisztenseknek
2) formális képzések közé ékelhető tudás-csomag, illetve az informális tevékenységek támogatásának előkészítése
3) láthatóság, népszerűség. Tevékenységeinket a pályázati tervekkel összhangban valósítottuk meg. Egy vegyes platformú (blended) kurzussal, egy oktatói továbbképzéssel, és egy meghívott szakértővel terveztünk, oly módon, hogy a vegyes kurzuson az összes olyan tréner és önkéntes együtt vegyen részt, akik a tervezett fejlesztésben aktív szerepet visznek. Ennek megfelelően összesen 9 mobilitást hajtottunk végre, 2 partnerszervezettel, 3 országban (Magyarország, Málta, Belgium).

A 18 hónapos fejlesztés eredményeként létrejött a “Fonódó”, a képzésben lévő tanárjelöltekből és önkéntesekből álló csoport, amely a formális képzések közötti időkben informális alkalmakon vagy online eseményeken tudja támogatni és erősíteni a felnőtt tanulók közösségét.
Sikeresen megvalósult a tervezett oktatói és asszisztensi készségfejlesztés, részben az online tér támasztotta kihívásokra reagálva. Két asszisztens sikeresen teljesítette a tanonc-évet, két újabb önkéntes pedig a projekt során szerzett élmények és a sok támogatás hatására a képződés útjára lépett. Ők 2023 októberben kezdik a kiképzés első fázisát. Három tanárjelölt pedig értékes szakmai gyakorlatot szerzett, amely a szakmai kvalikfikációjukban és a kötelező hospitálásban is nagyon nagy támogatást jelent.
Mérhetően nőtt a szervezetünk láthatósága, sikerült újabb szervezeti kapcsolatot kiépíteni itthon és nemzetközi szinten is, illetve részben a mobilitások hatására tudtunk egy stratégiai együttműködést is kiépíteni egy írországi szervezettel. Ezzel párhuzamosan pedig erősödött a programban résztvevők elkötelezettsége, kulturális tudatossága és szakmai elégedettsége.

Eredményeink, a projektben készült, újrahasznos infókártyák az EPALE felületről, illetve az Erasmus Project Results Platformról is letölthetők. További érdekességek és képek a közösségi oldalunkon.